1. szó

A koncert után elmentünk egy interjúra, ahova a lányok és én is hivatalos voltam. Beültünk a limuzinba, Eleanor ült a jobbomon, míg Niall a balomon. Harry ült Jess mellett, míg Zayn és Perrie nem messze tőlünk bontották ki az első pezsgőt a fiúk produkciójának örömére.
Nem volt hosszú az utazás, maximum tíz perc, de az is jól telt. Kicsit nagyon izgultam, mert még soha nem vettem részt ilyen eseményen, főleg nem a tinik körében legismertebb bandájának ír tagjával az oldalamon. Még belegondolni is furcsa. Soha nem érzetem magam ennyire különlegesnek.
Gondolataimból a sok őrült rajongó kiáltozása zökkentett ki, ideje lenne indulni a terembe. Kiszálltam, majd Ni oldalán elindultam, minket pedig Hazz és Jessica, Pez és Zayn, Liam és Dani, majd Lou és El követett.
Beértünk a helységbe, majd felléptünk a színpadra. Az interjús nő már várt minket.

- Üdvözlök mindenkit a TeenChoiceTv-n! Mai vendégeim a tinilányok által istenített banda, a One Direction. Nos, srácok, kiket tisztelhetünk meg rajtatok kívül? – tette fel az első kérdést.

- Ő itt a barátnőm, Danielle Peazer! – kezdte Li, mire a közönség hatalmas tapsba kezdett.
- Perrie már biztos sokatoknak ismerős. – mondta mosolyogva Zaynie.
- El-re is biztos emlékeztek a Las Vegas-i koncertről.
- Jessica Nigri, Harry barátnője vagyok! – mutatkozott be Jess a közönségnek.
- Ez a szépség pedig, akit magaménak tudhatok, Caroline. – mondta ki a nevem Niall, mire hangos huhogásba *nem mint a baglyok* kezdtek a nézők.
- Carol, ha hívhatlak így, milyen érzés a banda ír tagjának barátnője lenni?
- Persze, hogy hívhatsz így, tegeződhetnénk? Először furcsa, főleg az első pár napban, de amint megszokod, hogy állandóan éhes és korog a hasa, akkor már minden sima ügy. Jó, hogy minden titkomat megoszthatom vele, igazi lelkitársak lettünk. Mindig meg tud nevettetni, illetve humoros, ahogy állandóan megviccelik egymást. Olyan, mint egy kiscica: ha adsz neki enni, dorombol. – mire az emberek nevettek.
- És Carol, a fiúk elfogadtak már?
- Öhm, fiúk?
- Persze, hisz ez természetes. Te vagy Niall első barátnője, akit nekünk is bemutatott. Még mindig fél attól, hogy elüldözünk mellőle. – felelte Louis nevetve.
- Na de srácok! Rendesen bánni ám a lányokkal! – figyelmeztette őket Meg, a riporternő. – Térjünk rá a lényegre, ami mindenkit érdekel! Egy pár kulisszatitok a két héten belül kezdődő európai turnéról?
- Csak annyi, hogy az első állomás Norvégia és április 22-én indulunk. – a tömeg őrjöngött.
- Köszönöm az interjút, további szép estét srácok! Meg DeAngelis-t hallották a TeenChoiceTv-n!

Lementünk a színpadról, majd hazaautóztunk.

Turné? Én erről miért nem tudtam? Európa? Mi? Miért nem mondta senki? A lányoknak is csak most jutott tudomásukra ez az egész? Vagy csak előttem volt titok?
Ezek a kérdések jártak a fejemben ekkor. Muszáj volt felhívnom Perrie-t vagy valakit, hogy megtudjam, mi folyik itt.
- Pezz! Ugye nem zavarlak? – szóltam bele a telefonba.
- Nem, dehogyis. Te soha nem zavarsz. Mondd, miért hívtál éjjelek éjjelén? – hallottam hangján, hogy valószínűleg én ébresztettem fel.
- Juj, bocsi, észre sem vettem, hogy milyen gyorsan elment ez a nap. Figyu, te tudtál a turnéról? – tértem a lényegre.
- Persze. Miért? Te nem? Lehet, hogy Nialler elfelejtette mondani. Vagy nem tudom. Kérdezd meg tőle!
- Rendben, megkérdezem. Szerinted a többi lány tudta?
- Valószínű igen. Carol, majd holnap megbeszélitek, most rakd le és aludj, mert holnap indulunk Oslo-ba! Szép álmokat! – köszönt el.
Megfogadtam Perrie tanácsát, de előbb elindultam zuhanyozni. Bementem a fürdőbe, lemostam a sminkem, levettem a ruhám, és beálltam a zuhanykabinba. Élveztem, ahogyan a meleg víz átmelegíti testem. Eddig ez mindig lenyugtatott, de most nem. Még mindig a turnén, helyesbítek, annak eltitkolásának okán kattogott az agyam. Mi oka lehetett rá? Csak ő volt benne? A többiek miért nem mondták el? Mi lehet ebben akkora titok?
Lassan elzártam a vizet és felvettem a köntösöm. Kisétáltam a fürdőből, megágyaztam, majd befeküdtem az ágyba, s magával ragadott az Álomvilág.

***másnap reggel***

A telefonom csörgésére ébredtem. El képe jelent meg a képernyőn. Ülésbe tornáztam magam és felvettem.
- Szia Csajszi! Átmegyek és segítek pakolni, jó?
- Hey! Eleanor! Most keltem, neked is jó reggelt! – mondtam. – Gyere át 10-15 perc múlva. Te már bepakoltál?
- Ez természetes, jó reggelt! Mi? Most keltél? Nézz az órára! – parancsolta. Kihangosítottam a telefont, majd megnéztem az időt. 11:24
- El! Hánykor indulunk?
- Fél egykor. Na, tegyük le és öltözz! Szia! – köszönt el, majd letette a telefont.
Felkeltem az ágyból, beágyaztam, majd a gardrób felé vettem az irányt.
Kinyitottam, majd egy alkalomhoz illő ruha után kutakodtam. Választásom egy combközépig érő, babarózsaszín, pántnélküli ruhára és alá egy fekete farmerre esett. Ezek mellé felvettem szintén babarózsaszín topánkámat és a fekete sapkámat, majd elindultam a fürdőbe. Nem alapozóztam, csupán egy kis korrektort és szempillaspirált tettem fel.
Kimentem a fürdőből és a szobában elővettem a bőröndöm. Halk kopogás törte meg a csendet. 
- Csajszi! Wow, de jól nézel ki! 
- Szia! Te is kitettél magadért Eleanor! 
Elkezdtük bepakolni a ruháimat, miközben beszélgettünk, végül ott kötöttünk ki, hogy amíg nem érkeznek meg a fiúk, addig felelsz vagy mersz-ezünk. 
- Felelsz vagy mersz? - tette fel a kérdést El. 
- Merek!
- Énekelj! 
- Mégis mit? - kérdtem. 
Igazából szerettem énekelni, amikor volt hozzá kedvem. Általában, ha meghallok egy ismerős dallamot, akkor dúdolom. 
- A dalotokat! 
- Better than words - kezdtem Hazza szólóját. Csak énekeltem és visszagondoltam arra a napra, amikor megírtuk. 

2009. 08. 29. Bern, Svájc
Egy forró, nyár végi, pénteki nap. Egy tizenöt éves lánynak ez nem jelent mást, mint a gimnázium megkezdését. Sajnos.  
Erre az utolsó pár napra semmi nagy tervem nem volt. Fogtam magam és átmentem a szomszéd fiúhoz, Niall-hez. Róla tudni kell, hogy egy zenepacsirta és nagyon jó hangja van. Most megy ő is gimibe. 
- Szia Niall! Mizu? 
- Helló Carol! Semmi, épp írok egy dalt, de semmi ihlet. Segíts! 
Ezen a nyáron szinte mindig Niall-el voltam. Nagyon megszerettem. Talán jobban, mint egy barátot.
Sőt, szinte biztos, hogy jobban. 
- Mi a címe? 
- Better Than Words - felelte. 
Ez összefoglalta minden érzésem iránta. 
- Kiről szól? Vagy mi jobb a szavaknál? 
- Ez – s megcsókolt.
Ekkor csattant el az első csókom.
Eltávolodott tőlem és a kottát nézte.
- Szerintem ez a dal szóljon a mi érzéseinkről. Ami több egy szónál és jobb egy érzésnél!
- Őrült szerelem. – mondta. Nem tudom, hogy gondolatolvasó-e, de én is pont erre gondoltam. – Nem tudom, hogy foglaljam össze, mert a szavak ehhez nem elegek.
- Ez szerelem, nem kell ezt magyarázni! – böktem ki végül azt, amit legjobbnak láttam. – Mert ez az érzés több a szavaknál!
- Engem ez az érzés az őrületbe kerget, akárcsak te!
Ez a dal csupán egy emléknek készült erről a nyárról, a szerelmünkről, ha ezt lehet annak nevezni.
Tudtam, hogy jövőre úgyis találkozunk még, legalábbis reméltem.

***2 nappal később***

Reggel korábban keltem a megszokottnál, hogy még el tudjak búcsúzni Niall-től, mielőtt ő is hazautazik, illetve felkészül a nagy napra. Új emberek, új barátok, új ellenségek, s velük egy új élet.

Beágyaztam, majd felkaptam egy rövidnadrágot és egy pólót. A hajamat befontam, fogat mostam, majd lementem a konyhába, ahol egy cetli várt. Apától.

Szia Szívem!
Ma is későn jövök, ne várj meg!
Reggeli a hűtőben.
Apa

Kinyitottam a hűtőt és elmajszoltam a szendvicsem. Helyesbítek, elmajszoltam volna, ha valaki kopogása meg nem szakítja. Kinéztem a „kukucskálón” és egy szőke hajzuhatagot pillantottam meg.
- Szia Ni! – köszöntem a szeretett fiúnak.
Előhúzott a fal mellől egy gitárt, valamint egy nagy csokor vörös rózsát nyomott a kezembe. A „mi dalunkat” énekelte. Mint egy valóra vált álom.
- Always be my baby! – hangzott el az utolsó sor, mire a térdelésből felállt és megölelt. – Carol, én nem tudom biztosan, de remélem, hogy még látjuk egymást.
Ezzel a pár szóval búcsúzott. Én is mindennél jobban vágytam arra, hogy jövőre egy ehhez hasonló nyárban legyen részünk.
Bármennyire is akartuk, szinte soha nem jött össze.
Az ezt követő egy évben eltűnt, semmit nem hallottam róla. Egyszer-kétszer benne volt a tv-ben, mint a tinik kedvenc együttesének, a One Direction-nek a  tagja.

***5 évvel később***

Reggel 9:23. Fél óra és indul a gépem New York-ba, életem első One Direction koncertjére. Azután szántam rá magam erre, miután kb. öt éve nem is hallottam semmit Niall felől. A tv-t soha nem néztem, rádióm nem volt, ahogyan internetem sem. Gondoltam megnézem, mit is tud, valamint, hogy miért hagyott magamra.
- Caroline Elizabeth Edwards! Ha nem jössz le egy percen belül, elmegyek nélküled! – szólongatott Lisa.
Egyedül ő maradt nekem, de már szinte testvérekké lettünk. Ő is imádja a neon színeket, a Nirvana-t, illetve az Arctic Monkey-t is szívesen hallgatja. Odavan a crop top-ért, utálja a szoknyákat és gördeszkázik.
- Jól van na!
Felvettem a fekete nadrágom és a neonpink crop top-om, cipőnek pedig egy fekete babacipőt választottam. A hajam lófarokba gumiztam, a szemem kispiráloztam, majd egy vörös rúzst kentem a számra. Miután késznek nyilvánítottam magam, lementem a konyhába, ahol drága barátnőm már várt. Ő is jön a koncertre. Felkaptuk a táskáinkat, bezártuk az ajtót és beültünk a taxiba. Pár percen belül már ott is voltunk a reptéren.
- Hál’ az égnek, hogy nem késtük le. – mondtam.
Felmentünk a gépre, az felszállt, én pedig a tegnap esti kevés alvás miatt elaludtam.